|
Pálinkás
tanácskozás Békésben
A Békési
Pálinka Zrt. telephelyére összegyűlt pálinkafőzők és a
pálinkagyártókat képviselő szervezetek vezetői azt
kérték Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől, hogy piaci
pozíciójuk javítása érdekében kapják vissza az általuk
befizetett jövedéki adó két százalékát közösségi
marketing célokra.
A
miniszterelnök a pálinkafőzőknek ígért 150 millió
forintos támogatásra utalva elmondta: ugyan a kért
támogatás 30 millió forinttal több, mint a kabinet által
megígért, tervezett támogatás, ám az igényelt összeget
tudja folyósítani a kormány. Gyurcsány Ferenc a
pálinkafőzőknek azt javasolta, hogy minél hamarabb
hozzák létre a pálinka nemzeti tanácsot, illetve az
annak létrehozását előkészítő szervezetet, és kezdjenek
hozzá a nemzeti pálinkaprogram megalkotásához. Gráf
József földművelésügyi miniszter a találkozót követően
elmondta: a 150 millió forint felét a szaktárca, a másik
felét pedig a központi költségvetés adja, a tárca által
felügyelt Agrármarketing Centrumon keresztül.
Gyurcsány
Ferenc és kísérete a délelőtt folyamán megtekintette az
éves szinten 400 ezer liter pálinkát, közöttük a
földrajzi eredetvédelmet élvező Békési szilvapálinkát
előállító üzemet is.
|