|

A
pálinkafőzők sok tiszta pálinkát öntöttek a pohárba!
Sikeres
volt a HunDeszt Pálinkaverseny – Százhetvenhat érem
született
Minden eddiginél
sikeresebb volt és nemzetközivé is lett a 2007. évi
HunDeszt Pálinkaverseny. Ennyien még soha nem neveztek
be a megmérettetésre, összesen huszonöt főzde, köztük
három határon túli, 220 pálinkáját illetve párlatát
értékelte a szakmai zsűri. A végeredmény: 176 érem, 57
arany, 76 ezüst és 43 bronz megoszlásban. Az
aranyérmesek közül pont egy tucat pálinka bizonyult
championdíjasnak. A legeredményesebb kereskedelmi főzde
az Agárdi Pálinkafőzde Kft. lett, a legeredményesebb
egyéni főzetőnek Pelle László bizonyult, míg a média
képviselőinek különdíját a Miskolci Likőrgyár Zrt.
Prekop Pálinkafőzde nyerte el.
A hagyományoknak
megfelelően a Magyar Szeszipari Szövetség és
Terméktanács (MSZSZT) november végén ismét megrendezte
pálinkaversenyét, amely HunDeszt néven már a harmadik
volt, a versenyek történetét tekintve azonban már a
hetedik – és immár nemzetközi. A HunDeszt történetében
először küldtek párlatokat hazai megmérettetésre, így
érkeztek versenyzők a Felvidékről, Erdélyből és a
Vajdaságból is. Szereplésük meglepően sikeres volt.
A hazai
színeket 19 főzde képviselte,
akik összesen 186 mintát bocsátottak zsűrizésre,
érmet 148 pálinkával, illetve párlattal nyertek.
Három bérfőzető is rajthoz állt, ők 17
pálinkát hoztak, amelyekből 15 nyert érmet. A
bérfőzetők között van olyan, amelynek minden egyes
pálinkája nyert valamilyen érmet. A határon túlról 18
párlat érkezett, közülük 13 éremmel nyakában
távozott a versenyről
Nagy András, a Magyar
Szeszipari Szövetség és Terméktanács igazgatója külön
kiemelte a határon túli főzdék jó teljesítményét, amely
magukat a versenyzőket is meglepte. Az idén azonban jól
szerepeltek a bérfőzők is. „Látszik, hogy a bérfőzetők
is odafigyelnek a pálinkára és megválogatják, melyik
üzembe viszik lefőzetni pálinkájukat. Igényességük a
gondosan megválogatott alapanyagtól kezdve egészen odáig
terjed, hogy már egyáltalán nem a legközelebbi főzdét
választják, hanem a lehetőség szerinti legjobbat” –
mondta az igazgató. Nagy András kiemelte, az idén
különösen jól szerepeltek a meggy- és a törkölypálinkák.
A 2007. évi HunDeszt
Pálinkaversenyre összesen 220 tételt neveztek, amelyek
közül összesen 176 érmes lett. Aranyérmet 57, ezüstöt
76, bronzérmet 43 pálinka nyert. „Ez nagyon magas arány,
azt mutatja, hogy a pálinkafőzők fejlődnek és a mind
magasabb minőségre törnek” – mondta a Szövetség
igazgatója.
Az aranyérmes pálinkák
közül pontosan egy tucatnyi, azaz tizenkét darab
championdíjas lett.
A legeredményesebb
kereskedelmi főzde az Agárdi Pálinkafőzde Kft. lett.
A legeredményesebb
egyéni főzetőnek Pelle László bizonyult.
A médiaképviselőinek
különdíját a Miskolci Likőrgyár Zrt. Prekop Pálinkafőzde
Bio Vadalma Pálinkája nyerte el.
A 2007. évi HunDeszt
Pálinkaverseny célja változatlanul az, hogy fórumot
biztosítson a pálinka- és párlatkészítők termékeinek
megmérettetésére. Mégpedig azért, hogy elősegítse a
minőség folyamatos javulását, a fogyasztók és a termelők
szemléletének fejlődését, a kulturált pálinkafogyasztás
népszerűsítését, és a pálinka minél szélesebb körben
való elismerését.
A versenyen csak olyan
pálinkák és párlatok (100 százalék gyümölcsalapú
desztillátum) vehettek részt, amelyek megfelelnek a
hazai előírásoknak. A versenyre nevezhettek pálinka- és
párlatfőző társaságok, egyéni pálinka- és párlatfőzetők
és, a gyártó hozzájárulásával, a kereskedő szervezetek,
valamint a bérfőzők is. Idén összesen tizenkilenc főzde
163 terméke került a kóstolóbírák poharába, ami azt
jelenti, hogy nőtt a nevezők és több mint duplájára
emelkedett a nevezett tételek száma is.
A mintákat húsz pontos
bírálati lapon értékelték, elbírálva a technológiai
korrektséget (figyelembe véve az alapanyagot, a
cefrézési-, erjesztési-, elválasztási, esetleg érlelési
hibákat), a gyümölcs jellegét (a fajtán belüli
specifikációk figyelembevételével), az íztisztaságot és
a harmóniát. Az arany-, ezüst-, és bronzérem mellett az
egyes kategóriákban az aranyérmet nyert tételek közül, a
bírálók visszakóstolását követően a legjobbat champion
címmel jutalmazták. A bírálók az egyéb
gyümölcscsaládonként is odaítélhették a champion díjat
az aranyérmes tételeknek, de csak akkor, ha azokból
legalább három nevező, legalább tíz mintája versenyzett.
Évről
évre emelkedik a HunDeszt Pálinkaversenyre benevezett
pálinkák és párlatok száma. Az első HunDeszt
Pálinkaversenyre 78 mintát neveztek, tavaly már 163
tételt. Idén pedig 220 pálinka és párlat méretett meg a
nemzetközivé lett versenyen. A 2007. évi HunDeszt
Pálinkaverseny a Magyar Szeszipari Szövetség és
terméktanács szervezésében a
hetedik pálinkaverseny volt. A
megmérettetés 2005-ben és 2006-ban már ezen a néven
futott, előtte a VinAgora keretein belül rendezték a
„tetemrehívást”, 2001 és 2003 között pedig a Kecskeméti
Hírös napok alatt rendezték meg a Kecskeméti Pálinka
versenyeket.
A pálinka 2004-ben szerzett nemzetközi
védettséget.
A Magyar
Szeszipari Szövetség és Terméktanács Pálinka Tagozatának
13 tagja van, ők a kereskedelmi pálinka-előállítás
mintegy 70 százalékát fedik le. Rajtuk kívül még 34
kereskedelmi főzde és mintegy 555 bérfőzde működik
Magyarországon. Ma Magyarországon körülbelül 580 ezer
hektoliterfoknyi gyümölcspálinka kerül kereskedelmi
forgalomba, ami körülbelül 1,3 millió liternek felel
meg. A termelés ennél több, hiszen a pálinkát szeszes
italok alapanyagaként is felhasználják. A kivitel nem
jelentős, szinte az egész termelést a belföldi piacokon
értékesítik. Jelentős a törkölypálinka-előállítás is,
amelynek mennyisége a gyümölcspálinka-termelés 10-20
százalékát teszi ki. A
hazai szeszesital-fogyasztás tiszta szeszre vetítve egy
főre 3,5 liter. Ebben minden pálinka, így a bérfőzött
mennyiség is benne van, annak aránya körülbelül 0,6
liter. A kereskedelmi forgalomba kerülő pálinkákból az
egy főre jutó éves fogyasztás körülbelül másfél-két
deciliter.
Az HunDeszt
Pálinkaverseny fővédnöke
Gráf József,
földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter
A HunDeszt
Pálinkaverseny támogatói:
HunDeszt Pálinkaverseny 2007. aranyérmes pálinkák
Agárdi Pálinkafőzde Kft. Bock Syrah Törkölypálinka (40%)
arany
Agárdi Pálinkafőzde Kft. Cigánymeggy Pálinka (40%) arany
Agárdi Pálinkafőzde Kft. Erdei Meggy Pálinka (40%) arany
Agárdi Pálinkafőzde Kft. Feketeribizli Pálinka (40%)
arany
Agárdi Pálinkafőzde Kft. Kajszibarack Pálinka (42%)
arany
Agárdi Pálinkafőzde Kft. Szilva Pálinka (40%) arany
Agárdi Pálinkafőzde Kft. Szomolyai Cseresznye Pálinka
(40%) arany
Agárdi Pálinkafőzde Kft. Tramini Törkölypálinka (40%)
arany
Agárdi Pálinkafőzde Kft. Vadszeder Pálinka (40%) arany
Arany Kapu Zrt. Muscat Ottonel Szőlő Pálinka (40%) arany
„BESTILLO”
Boldogkő-Fruit Kft. Sárgamuskotály Seprőpárlat (40%)
arany
„BESTILLO”
Boldogkő-Fruit Kft. Szilva Pálinka (40%) arany
„BESTILLO”
Boldogkő-Fruit Kft. Vilmoskörte Pálinka (40%) arany
Bóni László-Di Bonis Pálinkafőzde Bodza Párlat (45%)
arany
Bóni László-Di Bonis Pálinkafőzde Szilvapárlat (40%)
arany
Bóni László-Di Bonis Pálinkafőzde Vilmoskörte Párlat
(42,5%) arany
Brill-Market Kft. Merlot Törkölypálinka 2005 Barrique
arany
Brill-Market Kft. Szomolyai Cseresznyepálinka (40%)
arany
Fruit Distillery Cooperation Körte (Conference) Párlat
(42,5%) arany
Fruit Distillery Cooperation Vistabella nyári alma
Párlat (43%) arany
Lakatos Márton Szamóca, áfonya vegyes pálinka (50%)
arany
Miskolci Likőrgyár Zrt. Prekop Pálinkafőzde Bio Erdei
Som Pálinka (40%) arany
Miskolci Likőrgyár Zrt. Prekop Pálinkafőzde Bio Vadalma
Pálinka (40%) arany
Miskolci Likőrgyár Zrt. Prekop Pálinkafőzde Bio
Vadcseresznye Pálinka (40%) arany
Miskolci Likőrgyár Zrt. Prekop Pálinkafőzde Gönci
Barackpálinka (40%) arany
Miskolci Likőrgyár Zrt. Prekop Pálinkafőzde Vadkörte
Pálinka (40%) arany
Pelle László Mádi Birsalma Pálinka (44%) arany
Pelle László Mádi Sárgamuskotály Szőlőpálinka (44%)
arany
Pelle László Szilva Pálinka (44%) arany
Szicsek Kft. Birs Pálinka (46%) arany
Szicsek Kft. Érlelt Törkölypálinka (44%) arany
Szicsek Kft. Muskotályos Szilva Pálinka (46%) arany
Szicsek Kft. Premium Kökény Pálinka (46%) arany
Thummerer - Kőkötő Kft. Syrah Törkölypálinka 2006 (42%)
arany
Várda-Drink Zrt. Naményi Birs Pálinka (40%) arany
Vitalis Kft. Irsai Oliver Szőlő Pálinka (40%) arany
Zimek Manufaktúra Alma (Golden) hordóban 2005 (40%)
arany
Zimek Manufaktúra Alma (Mutsu) Pálinka (40%) arany
Zimek Manufaktúra Cseresznye (Fekete) Pálinka (40%)
arany
Zimek Manufaktúra Faszeder Pálinka (40%) arany
Zimek Manufaktúra Feketeribizli Pálinka 2006 (40%) arany
Zimek Manufaktúra Madárberkenye Pálinka (40%) arany
Zimek Manufaktúra Málna Pálinka (40%) arany
Zimek Manufaktúra Sajmeggy Pálinka (40%) arany
Zimek Manufaktúra Szilva hordóban 2006 (40%) arany
Zimek Manufaktúra Szőlő (Irsai Olivér) Pálinka (40%)
arany
Zimek Manufaktúra Szőlő (Sárgamuskotály) Pálinka (40%)
Zimek Manufaktúra Szőlő (Tramini) Pálinka (40%)
Zimek Manufaktúra Törköly (Cabernet Franc) Pálinka (40%)
Zimek Manufaktúra Törköly (Irsai Olivér) Pálinka (40%)
Zimek Manufaktúra Törköly (Merlot) Pálinka (40%)
Zimek Manufaktúra Törköly (Shiraz) Pálinka (40%)
Zimek Manufaktúra Vad Őszibarack Pálinka 2006 (40%)
Zwack Unicum Nyrt. Zwack Nemes Feketeribizke Pálinka
(40%)
Zsindelyes Pálinkafőzde Ágyas Meggy Pálinka (45%) arany
Zsindelyes Pálinkafőzde Szeder Pálinka (40%) arany
Zsindelyes Pálinkafőzde Vadcseresznye Pálinka (40%)
arany
HunDeszt Pálinkaverseny 2007. ezüstérmes pálinkák
Agárdi Pálinkafőzde Kft. Birs Pálinka (40%) ezüst
Agárdi Pálinkafőzde Kft. Muskotályos Szőlő Pálinka (40%)
ezüst
Ambrus Levente Boróka Párlat (45%) ezüst
Ambrus Levente Ó szilvapárlat 10 éves, eperfahordóban
érlelt (45%) ezüst
Arany Kapu Zrt. Irsai Oliver Törkölypálinka (40%) ezüst
Arany Kapu Zrt. Magyar Kajszi Barackpálinka (40%) ezüst
Békési Pálinka Zrt. Ágyas Meggyes Pálinka 2006 (40%)
ezüst
Békési Pálinka Zrt. Békési Rózsabarack Pálinka 2005
(40%) ezüst
„BESTILLO”
Boldogkő-Fruit Kft. Kajszibarack Pálinka (40%) ezüst
„BESTILLO”
Boldogkő-Fruit Kft. Málna Pálinka (40%) ezüst
Bóni László-Di Bonis Pálinkafőzde Meggy Párlat (39%)
ezüst
Bóni László-Di Bonis Pálinkafőzde Szőlőpárlat Barrique
2006 (46%) ezüst
Brill-Market Kft. Besztercei Szilvapálinka (40%) ezüst
Brill-Market Kft. Chardonnay Törkölypálinka 2006 (40%)
ezüst
Brill-Market Kft. Feketeribizli Pálinka 2006 (40%) ezüst
Johanna Kft. Gusto Cserszegi Fűszeres Szőlő Pálinka
(41%) ezüst
Johanna Kft. Gusto Kecskeméti Barack Pálinka (51%) ezüst
Lakatos Márton Málnapálinka ezüst
Lakatos Márton Szőlőpálinka (Irsai, Bianca) (50%) ezüst
Miskolci Likőrgyár Zrt. Prekop Pálinkafőzde Bio Kökény
Pálinka (40%) ezüst
Miskolci Likőrgyár Zrt. Prekop Pálinkafőzde Földieper
Pálinka (40%) ezüst
Miskolci Likőrgyár Zrt. Prekop Pálinkafőzde Málna
Pálinka (40%) ezüst
Miskolci Likőrgyár Zrt. Prekop Pálinkafőzde Pinot Noir
Törkölypálinka (40%) ezüst
Nagy Árpád Stanley Szilva Pálinka 4 hónapos (50%) ezüst
Norma Kft. Vasi Hegyhát Meggy Pálinka (48%) ezüst
Norma Kft. Vasi Hegyhát Szilva Pálinka (48%) ezüst
Pelle László Besztercei Szilva Pálinka (44%) ezüst
Spirits 68 Kft. Meggypálinka (39,5%) ezüst
Szicsek Kft. Bio Barack Pálinka (44%) ezüst
Szicsek Kft. Cigánymeggy Pálinka (44%) ezüst
Szicsek Kft. Cseresznye Pálinka (44%) ezüst
Szicsek Kft. Erdei Vadmálna Pálinka (44%) ezüst
Szicsek Kft. Feketeribizli Pálinka (44%) ezüst
Szicsek Kft. Premium Piros Vilmoskörte Pálinka (44%)
ezüst
Szicsek Kft. Szamóca Pálinka (44%) ezüst
Thummerer - Kőkötő Kft. Királyleányka Törkölypálinka
2006 (42%) ezüst
Thummerer - Kőkötő Kft. Törkölypálinka (45%) ezüst
Várda-Drink Zrt. Naményi Bodza Pálinka (40%) ezüst
Várda-Drink Zrt. Naményi Ó-Barack Pálinka (40%) ezüst
Várda-Drink Zrt. Naményi Szilva Pálinka Stanley
szilvából (40%) ezüst
Vitalis Kft. Málna Pálinka (40%) ezüst
Zimek Manufaktúra Alma (Fuji) Pálinka 2006 (40%) ezüst
Zimek Manufaktúra Alma (Golden) Pálinka 2006 (40%) ezüst
Zimek Manufaktúra Alma (Jonathan) Pálinka 2006 (40%)
ezüst
Zimek Manufaktúra Alma Pálinka (Braeburn) 2006 (40%)
ezüst
Zimek Manufaktúra Csipkebogyó Pálinka 2006 (40%) ezüst
Zimek Manufaktúra Eper Pálinka (40%) ezüst
Zimek Manufaktúra Kökény Pálinka (40%) ezüst
Zimek Manufaktúra Málna Plus (málna+jonathan alma)
Pálinka (40%) ezüst
Zimek Manufaktúra Meggy Pálinka (40%) ezüst
Zimek Manufaktúra Pirosribizli Pálinka 2006 (40%) ezüst
Zimek Manufaktúra Ringló Szilva Pálinka (40%) ezüst
Zimek Manufaktúra Sajmeggy Pálinka (60%) ezüst
Zimek Manufaktúra Sárgabarack Pálinka (40%) ezüst
Zimek Manufaktúra Szilva Pálinka (40%) ezüst
Zimek Manufaktúra Szőlő (Chardonnay) Pálinka (40%) ezüst
Zimek Manufaktúra Szőlő (Cserszegi Fűszeres) Pálinka
(40%) ezüst
Zimek Manufaktúra Szőlő (Irsai Oliver) Pálinka (55%)
ezüst
Zimek Manufaktúra Szőlő (Olaszrizling) Pálinka (40%)
ezüst
Zimek Manufaktúra Szőlő eperfa hordóban 2006 (40%) ezüst
Zimek Manufaktúra Vadbodza Pálinka 2006 (40%) ezüst
Zimek Manufaktúra Vilmoskörte (Piros) Pálinka (40%)
ezüst
Zimek Manufaktúra Vilmoskörte Pálinka (55%) ezüst
Zwack Unicum Nyrt. Zwack Nemes Erdei Szeder Pálinka
(40%) ezüst
Zwack Unicum Nyrt. Zwack Nemes Érlelt Birs Pálinka (43%)
gesztenyehordóban ezüst
Zwack Unicum Nyrt. Zwack Nemes Érlelt Cigánymeggy
Pálinka (43%) gesztenyehordóban ezüst
Zwack Unicum Nyrt. Zwack Nemes Fűszeres Körte Pálinka
(40%) ezüst
Zwack Unicum Nyrt. Zwack Nemes Tokaji Aszútörkölypálinka
(40%) tölgyhordó ezüst
Zsindelyes Pálinkafőzde Alma Pálinka Fahordóban (40%)
ezüst
Zsindelyes Pálinkafőzde Aszú Törkölypálinka (40%) ezüst
Zsindelyes Pálinkafőzde Cseresznye Pálinka (40%) ezüst
Zsindelyes Pálinkafőzde Kökény Pálinka (40%) ezüst
Zsindelyes Pálinkafőzde Málna Pálinka (40%) ezüst
Zsindelyes Pálinkafőzde Mirabella Szilva Pálinka (40%)
ezüst
Zsindelyes Pálinkafőzde Sárgamuskotály Törkölypálinka
(40%) ezüst
Zsindelyes Pálinkafőzde Szilva Pálinka (40%) ezüst
HunDeszt Pálinkaverseny 2007. bronzérmes pálinkák
Agárdi Pálinkafőzde Kft. Kajszibarack Pálinka (40%)
bronz
Ambrus Levente Szilvapárlat Oroszhegyi 4 éves (45%)
bronz
Békési Pálinka Zrt. Békési Bodza Pálinka 2006 (40%)
bronz
Békési Pálinka Zrt. Békési Cigánymeggy Pálinka 2006
(40%) bronz
„BESTILLO”
Boldogkő-Fruit Kft. Cigánymeggy Pálinka (40%9 bronz
Bóni László-Di Bonis Pálinkafőzde Birsalma Párlat (47%)
bronz
Brill-Market Kft. Áfonyás Gyümölcspálinka (40%) bronz
Fruit Distillery Cooperation Bodza Párlat (42%) bronz
Fruit Distillery Cooperation Feketeribizli Párlat (43%)
bronz
Johanna Kft. Gusto Cigánymeggy Pálinka (41%) bronz
Lakatos Márton Birs pálinka (50%) bronz
Lakatos Márton Erdei vegyes pálinka (szeder, szamóca)
(50%) bronz
Miskolci Likőrgyár Zrt. Prekop Pálinkafőzde Szamóca
Pálinka (40%) bronz
Miskolci Likőrgyár Zrt. Prekop Pálinkafőzde Vilmoskörte
Pálinka (40%) bronz
Nagy Árpád Cseresznye Pálinka 6 hónapos (49%) bronz
Nagy Árpád Kajszibarack Pálinka 6 hónapos (48%) bronz
Nagy Árpád Lepotica Szilva Pálinka 5 hónapos (50%) bronz
Norma Kft. Vasi Hegyhát Cigánymeggy Pálinka (48%) bronz
Norma Kft. Vasi Hegyhát Feketeribizli Pálinka (48%)
bronz
Norma Kft. Vasi Hegyhát Fürtös Meggy Pálinka (48%) bronz
Pelle László Magyar Kajszibarack (44%) bronz
Pelle László Vilmoskörte Pálinka (44%) bronz
Savanya Géza Sióagárdi Zamatos Meggy Pálinka (50%) bronz
Szicsek Kft. Áfonya Pálinka (44%) bronz
Szicsek Kft. Muskotályos Törkölypálinka (46%) bronz
Szicsek Kft. Premium Besztercei Ó-szilva (44%) bronz
Szicsek Kft. Sárgadinnye Pálinka (44%) bronz
Szicsek Kft. Szeder Pálinka (44%) bronz
Thummerer – Kőkötő Kft. Ottonel Muskotályos
törkölypálinka (42%) bronz
Várda-Drink Zrt. Naményi Muskotályos Szőlő Pálinka (40%)
bronz
Vitalis Kft. Barack Pálinka (40%) bronz
Zimek Manufaktúra Birskörte Pálinka (40%) bronz
Zimek Manufaktúra Cseresznye Pálinka (40%) bronz
Zimek Manufaktúra Őszibarack (Royal) Pálinka (40%) bronz
Zimek Manufaktúra Vad Őszibarack Pálinka (55%) bronz
Zimek Manufaktúra Vadalma Pálinka 2006 (40%) bronz
Zimek Manufaktúra Vilmoskörte Pálinka (40%) bronz
Zwack Unicum Nyrt. Zwack Nemes Cigánymeggy Pálinka (40%)
bronz
Zwack Unicum Nyrt. Zwack Nemes Érlelt Besztercei Szilva
Pálinka (43%) gesztenyehordóban bronz
Zsindelyes Pálinkafőzde Feketeribizli Pálinka (40%)
bronz
Zsindelyes Pálinkafőzde Körte Pálinka (40%) bronz
Zsindelyes Pálinkafőzde Szilva Pálinka Fahordóban (40%)
bronz
Zsindelyes Pálinkafőzde Újfehértói Fürtös Meggy Pálinka
(40%) bronz
Champion díjas pálinkák
Miskolci Likőrgyár Zrt. Prekop Pálinkafőzde Bio
Vadcseresznye Pálinka (40%)
Thummerer - Kőkötő Kft. Syrah Törkölypálinka 2006 (42%)
Várda-Drink Zrt. Naményi Birs Pálinka (40%)
Szicsek Kft. Premium Kökény Pálinka (46%)
„BESTILLO”
Boldogkő-Fruit Kft. Szilva Pálinka (40%)
„BESTILLO”
Boldogkő-Fruit Kft. Vilmoskörte Pálinka (40%)
Zimek Manufaktúra Törköly (Irsai Olivér) Pálinka (40%)
Zimek Manufaktúra Alma (Golden) hordóban 2005 (40%)
Agárdi Pálinkafőzde Kft. Erdei Meggy Pálinka (40%)
Agárdi Pálinkafőzde Kft. Feketeribizli Pálinka (40%)
Agárdi Pálinkafőzde Kft. Kajszibarack Pálinka (42%)
Agárdi Pálinkafőzde Kft. Vadszeder Pálinka (40%)
|